2013. december 15., vasárnap

Katona-módszer



A Katona módszer főként, de nem kizárólag az oxygenhiány miatt károsodott csecsemők kezelésére alkalmas. Lényege, hogy a minden csecsemővel veleszületetten jelen lévő, ún. komplex elemi mozgásmintákat (mászás, ülésbe húzódzkodás, ülésbe emelkedés, kúszás, stb.) napi rendszerességgel kiváltjuk a fiatal csecsemőben. A mozgás kiváltását az agy „serkentésével” érjük el azáltal, hogy a csecsemőt különböző gravitációs helyzetekbe hozzuk, ami aktiválja az agy azon részét, ahol ezek az elemi mozgásminták tárolva vannak. Az agyból kifutó „parancs” hatására létrejön a mozgásminta, a végrehajtott mozgásról pedig visszajut az agyba az információ. A mozgásminták kiváltása igen egyszerű, ezért a szülőknek minden nehézség nélkül megtaníthatók, ezúton biztosítható a feladatok napi rendszerességgel történő végeztetése, ami a siker alapvető feltétele.  Emellett a szülő tevékeny részese lehet a terápiának.
Ezek a napi rendszerességgel végrehajtott, az emberi mozgásra jellemző mozdulatsorozatok képesek az agy által közvetített kóros izomtónust, mozgásszervezést normalizálni. A csecsemőknek ez a képessége, agyuk „formálhatósága” az első három élethónapban a legkifejezettebb.

A fejlődés-neurológia Magyarországon Prof. Dr. Katona Ferenc és munkacsoportja által kifejlesztett tudomány, mely az agy komplex fejlődésének ismeretében olyan módszert ad a gyakorló ideggyógyász kezébe, mellyel sikeresen felismerheti a kóros irányú idegrendszeri fejlődést.
A vizsgálatot már újszülött korban el lehet végezni.

Tulajdonságok:
- Elméleti alapokra épül
- az idegrendszer stimulálását napi 6x30 perc (3 óra) mozgatással végzi
- indirekt ingerlést ad az idegrendszernek
- az izmokban, inakban lévő elváltozásokkal nem foglalkozik
- a gyakorlatokat a szülővel végezteti.

Javasolt a következő esetekben:
* A családban öröklődő idegrendszeri betegség fordult elő
* Az anya betegsége a várandósság idején
* Koraszülés
* Komplikáció a szülés közben
* Újszülött korban elszenvedett betegség után
* Az újszülött gyengesége, táplálási nehézsége
* Fejlődési késedelem
* Izomtónus-zavarok
* A csecsemő figyelemzavara
* Ingerlékeny csecsemő

Amennyiben a vizsgálat eredménye arra utal, hogy a csecsemőnél kóros irányt vett a fejlődés, további vizsgálatokra /ultrahang, laboratórium, szemészet, elektrofiziológia / kerül sor.

A „Katona-módszer” egyben kezelési mód is, melyet az anya megtanulhat, otthon naponta végezhet, így cselekvő részese lehet gyermeke gyógyulásának.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhatsz!